Kedves Látogató!

b4.swf

Köszönöm, hogy felkeresi honlapomat. Vella Nándor vagyok, egy információtechnikával foglalkozó cég tulajdonosa. Elkötelezett közéleti embernek vallom magam, a rendszerváltástól kezdődően helyi, megyei és országos szinten is bekapcsolódtam a szűkebb és tágabb környezetünket, sorsunkat érintő döntések alakításába.

1990 óta vagyok Csömörön önkormányzati képviselő; 1998-ig a Pénzügyi Bizottság elnöke voltam, 1998-ban, majd 2002-ben ismételten alpolgármesterré választottak.

Pest Megye Közgyűlésében 1996-tól a ciklus végéig a Pénzügyi Bizottság külső szakértőjeként dolgoztam; 2002-ben a megyei közgyűlés tagjává választottak, ahol tanácsnokként a Pénzügyi Bizottságot vezetem.

1990-től 2009-ig tagja voltam a Magyar Demokrata Fórumnak.

2009-óta a Keresztény Demokrata Néppárt tagja vagyok.

Alapítója vagyok a Demokrata Kör - Egyesület Csömörért nevű, lokálpatrióta civil szervezetnek.

 

Interneten is olvashatja a Csömöri Fórum legújabb számát. Megnyitáshoz Adobe Reader szükséges!

A honlap folyamatos feltöltés alatt van.
Technikai észrevételeit a webmaster@vella.hu címre küldheti!